#

A XXV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

Idén 25. alkalommal rendezik meg Hódmezővásárhelyen, az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat, ahol a tavalyi nagysikerű rendezvény után, idén újra képviseltetjük magunkat. Partnereink körében is igen látogatott kiállítás, amely mára a magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb jelentőséggel bíró szakmai találkozója, így részvételünk szinte kötelező!

A rendezvényt megelőzőleg írják ki minden évben a Termékdíj a Magyar Állattenyésztésért 2018, valamint a Termékdíj a Magyar Növénytermesztésért 2018 pályázatot. A kiállítók részére a szervezők lehetőséget biztosítanak, hogy részt vegyenek ezen a pályázaton, így az AgroVIR Global rendszerünkkel nevezzünk a Technika-technológia szekcióban.

A rendszer egyik alap gondolata – mely hiányzott a magyar mezőgazdaságból – és amely iránt igen meghatározó az igény, hogy a termelési költségekről naprakész információt szolgáltat, a termelési év bármely időszakában. A vezető folyamatosan nyomon követheti gazdálkodásának apró részleteit. Akár az apróságnak tűnő adatokból összerakva az információkat a nagy egészig, vagy fordítva, egy átfogó, jellemző számból leásva a termelés legapróbb mozzanatáig, így igazolva, vagy megkérdőjelezve az egyes döntéseket.

A fenti törekvésünk, idén a megtisztelő harmadik helyet szerezte meg!

Ezúton is gratulálunk a győzteseknek és a pályázóknak! Hiszen ezt a díjat - amit idén, már a 18. alkalommal adtak át - egyre nagyobb szakmai és marketing érték övezi!

Az ünnepélyes eredményhirdetéssel megkezdődött a XXV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok eseménysorozata, találkozzunk 2018. május 10-12 között a H/1002 -es standon.